Az orosz harmadosztályon utazásnak van egy sajátos koreográfiája, amit az oroszok olyan finoman és természetesen adnak elő, hogy elsőre észre sem lehet venni, milyen aprólékos tervezés és micsoda erőfeszítés van a kényelmes utazás és a teljesen otthonossá alakított ágy-asztal kombinációk mögött. Ezért aztán amikor megpróbáltuk utánuk csinálni az pont úgy sikerült, mint amikor egy kövér és esetlen kisgyerek megpróbálja előadni a Hattyúk tavát.

Prelude

A prelude a csendes ücsörgés, a hellyel alkudozás és a helycserék időszaka. A gyakorlottság már ilyenkor is kicsillan, mire a kezdők felérnek a vonatra, a haladók már rég tudják, hogyan fogják elcserélni velük a helyüket. Ha lenne is időnk átgondolni, hogy jó lesz-e ez nekünk, nem lenne min gondolkozni, ugyanis esélytelen, hogy tisztában legyünk vele, hogy mondjuk az Asztrahány-Kazany vonalon merről süt majd reggel a nap, honnan fog fújni a szél, és nem vágjuk le egy pillanat alatt, hogy ki lesz a horkolós szomszéd. Igazából annyira fogalmatlanok vagyunk még vonatozásból, hogy az első vonatos nap reggelén azt is egy órába került kikalkulálnunk, hogy melyik oldalról szálltunk fel a vonatra, merre indult el a vonat, és ehhez képest hol lehet az étkező kocsi.

A prelude-ban feltűnik a balett egyik főszereplője a pravodnyik vagy pravodnyica, a vagon felügyelője, aki ekkor másodszorra is megnézi mindenkinek a jegyét, és kiosztja a nejlonzacskóba csomagolt ágyneműt. Már akinek, persze, mert mi, még otthon, amikor a vonatjegyek nagy részét vettük, azt gondoltuk, mit nekünk ágynemű, jó lesz a hálózsák is, aztán persze kiderült, hogy az ágynemű a vonat tiszta része, anélkül vagy a mocskos és kemény bőrüléseken, vagy a határozatlan időközönként kimosott matracon aludhatnánk. Így utólag, a pravodnyik rosszalló és a szomszédok értetlenkedő pillantásától kísérve kell megvennünk a kis csomagot, benne két lepedővel, egy párnahuzattal és egy pici törülközővel. A csomagolás szerint egyébként a menőbb osztályokon még fürdőköntöst és fürdőlepedőt is kapnak az emberek, mert van olyan kocsi, ahol zuhanyozni is lehet.

1. jelenet, bonyodalom

Miután a pravodnyik levonult a színről, kezdődik az ágyazás. Az ágyakat lehajtják, felhajtják, egy asztalból és az ülésekből kialakítják, a matracokat lekapják a csomagtartóról, kiterítik, becsavarják az egyik lepedőbe, a másikkal letakarják, a párnát felhúzzák, a kis törülközőt, felakasztják, mindezt kb egy perc alatt. A mozdulatsor megkoronázásaként a nejlonzacskót, amiben az ágynemű volt,a közös asztal alá akasztják, kukának.

Mire elhagyjuk a várost, ahonnan indultunk, már készen áll mind az 54 ágy, illetve, ha mi is a kocsiban vagyunk, akkor csak 52, mert ennyi idő nekünk csupán arra elég, hogy megállapítsuk,egy ilyen méretű lepedőbe márpedig nem lehet úgy belecsavarni a matracot, ahogy az oroszok csinálják. A kedves kis bénázásunk kiteljesedése, amikor kiterítjük a hálózsákot - az eredeti tervek szerint ebbe rejtettük volna alás közben az értékeinket, de az eredeti tervek nem számoltak azzal, hogy a vonatokon 40 fok alá csak ritkán esik a hőmérséklet-, és ilyenkor az utitársaink megpróbálják elmagyarázni, hogy a második lepedő arra van, hogy abba takarózzunk, és ha fázunk akkor vannak meleg takarók is.

2. jelenet, a tetőpont

Ebben a jelenetben bonyoltabb figurák bontakoznak ki, mint egy tripla leszúrt Rittberger. Bár a dolog magánjellege miatt nem nagyon tudom, hogy az oroszok hogyan csinálják, de az biztos, hogy engem felvennének a moszkvai balettba, ha látnák, hogyan oldom meg a mosdás-vécézés-átöltözés feladatot egy mozgó, fél négyzetméteres, örökké nedves és sosem tiszta wc-ben.

Már a vécébe eljutás sem egy egyszerű, magától értetődő dolog, ugyanis minden nagyváros előtt és után van fél óra, amikor nem lehet használnia vécét, ahogyan a gyakran 30-50 perces megállók alatt sem. A lelkiismeretesebb pravodnyikok szólnak ugyan, ha közeledünk a szanitarnaja zónához, de általánan inkább csak hagyják, hogy a földrajzi tudásunkra hagyatkozva kitaláljuk, mikor jön a következő nagyváros.

Ha sikerült megtalálni a megfelelő időpontot a művelet kivitelezéséhez, akkor már csak gondosan ki kell választani, hogy pontosan mire lesz szükség a mosdóban. Csak olyan cuccokat kell magunkkal vinni, amiket fel lehet akasztani és amit nem sajnálok, ha valahogy mégis beleesik az ismeretlen eredetű nedvességbe. Meg persze a fogkefét, ami egyik kategóriába sem tartozik bele, de jó érzés használni.

Akövetkező feladat mindezeket a holmikat biztonságosan elhelyezni a többé-kevésbé száraz és akasztásra alkalmas felületeken, aztán valahogy ott tartani őket pisilés közben is, kitámasztva kézzel-lábbal, miközben azért is drukkolni kell, hogy a következő kanyarban ki ne boruljon a vízzel teljesen teli wc-kefe tartó. Innentől akár gyerekjáték is lehetne a dolog, mert már talpon vagyok, de ekkor szembesülök azzal a problémával, amit az utazásunk kb. 4000. kilométeréig nem is sikerült megoldani, mégpedig a csap használatával. Látszik, hogy mások használják, mert vízcseppek vannak a mosdóban és a szappan is nedves,de hiába tekergetek, nyomogatok bármit, hiába próbáloma wc lehúzót a lábammal nyomva tartva megereszteni a csapot, csak nem jön víz. Ennyit a fogmosásról. Utóbb, Novoszibirszk magasságában derült csak ki, hogy egy fura pöcköt kell teljes erőből felfelé nyomni, és akkor menni fog a csap.

A bonyolult mozdulatsor az átöltözéssel zárul, aminek a lényege, hogy se a tiszta, se a koszos ruhák ne érjenek hozzá a wc felületeihez. Nem egyszerű, de ha a vonat nem kényszerül hirtelen fékezésre akkor nem is lehetetlen feladat.

Finálé

Mikor mindenki eljárta a táncát a mosdóban, a vagon elcsendesedik. A legtöbben alváshoz készülődnek, vagy bámulnak ki az ablakon. Senki nem tud olyan hosszan és elmélyülten az ablakon kibámulni, mint az oroszok. Nekik ennél több igazából nem is kell egy 30-40 órás vonatút eltöltéséhez. Miközben mi Kindle-kkel, azok lemerülése esetére nyomtatott könyvekkel, egy játékokkal teletöltött táblagéppel, a táblagép lemerülése esetére egy kockás füzettel, illetve a villanyoltás utáni időtöltéshez egy-egy fejlámpával és egy mini olvasólámpával felszerelve vágtunk neki a végtelen tajgának, orosz útitársaink általában legfeljebb egy rejtvényfüzetet hoznak magukkal, és azt is csak végszükség esetén nyitják ki.