Plackarton utazunk
Szibériába és tovább

Plackarton utazunk
Szibériába és tovább

Az örökkévalóságnak olajszaga van

Oroszország falfirkái

2014. szeptember 16. - Nyeznajka

„Jelcin él” – jött szembe a felirat egy távhővezetéken még Moszkvában, aminek vélt vagy valós aktuálpolitikai és társadalomkritikai felhangjain jót mulattam magamban, de blogoló turista kötelezettségeimet feledve botor módon továbbsétáltam. Aztán amikor egy pár óra múlva azt olvastam egy reklámtáblán, hogy az „Örökkévalóságnak olaj-szaga van” végre gyanút fogtam, hogy tendenciával van dolgunk, jó lesz odafigyelni. Annál is inkább, mert a csiricsáré grafitik ritkán gyönyörködtetnek, az elmés falfirkákat viszont nagyon szeretem, még a Coelho-s közhelyekkel is elnéző vagyok, szívesen feltételezek róluk egy kis iróniát. A váratlan kinyilatkoztatások és szokatlan gondolatok pedig kifejezetten hajlamosak napokig velem ragadni. 

Nem tudom, hogy az oroszok szellemesebb falfirkálók-e, mint a világ más népei, például lehet, hogy csak kevesebb időt töltenek a falak tisztántartásával. Az viszont biztos, hogy ezelőtt soha nem töltöttem egy hónapot új városok felfedezésével vagy falfirka-fotók készítésével, ezért biztos részrehajló vagyok. A lényeg, hogy nagyszerű szórakozás volt az út során figyelni és fényképezni az orosz néplélek eme bölcsességeit.

IMG_2048.JPG

Karmajavítási útmutató:

1. Lakjál jól

2. Aludd ki magad

3. Hallgasd a csendet

4. Légy szerelmes

Tovább

Egyél, különben télen fázni fogsz!

A Jekatyerinburgtól Irkutszkig tartó út egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy az Urálon túl, mennyire ugyanolyan az élet, mint az Urálon innen. Nem tudnám megmondani, hogy mire számítottam pontosan, de úgy képzeltem, hogy a világnak az Ázsia nevű részén mégiscsak máshogy kellene magamat érezni, mint Európában. Legutóbb, egyébként a 18. születésnapommal voltam így, vártam a felnőtt-érzést nagyon, de kiábrándítóan ugyanaz az ember voltam, mint egy nappal előtte. Persze, így hét évvel később, már érzem néha a felnőttséget magamon – például gyerekként soha nem tudtam volna leszervezni egy egyhónapos transz-szibériai utazást – de hiába a jogosítvány, az érettségi vagy a szavazójog, a felnőttség nem csinnadrattával, hanem csendben, alattomosan érkezett meg az életembe. A transz-szibériai vonaton utazni meglepően hasonló ehhez, "Ázsia kapuja", Jekatyerinburg még pont ugyanolyan, mint bármelyik európai orosz nagyváros, és Ulán-Ude, a Burját főváros szocreál hangulata se sokban különbözik, mondjuk Asztrahánytól, mégha érzi is az ember, hogy valahol útközben mégiscsak elhagyta Európát és megérkezett Ázsiába. A Bajkál-tóról elindulva tehát felírtuk a kommunizmus örökké növekvő bűnlajstromára, hogy a Szovjetunió kiirtotta Szibériából Ázsia-szellemét és nagy várakozásokkal néztünk utazásunk utolsó, mongóliai szakaszának elébe.

IMG_2011.JPG

Tovább

A Bajkál-tó az igazi icebucket-cselendzs

Két hét orosz nagyvárosjárás után a Bajkál-tó partján állni kicsit olyan, mintha a Nemzetközi Űrállomásra érkezne meg az ember - mondjuk 50 év múlva amikor már kalandvágyó turisták is gond nélkül kilátogathatnak az űrbe. Egyrészről a Föld légkörét sem lehet sokkal nehezebb elhagyni, mint harminc órát tölteni egy levegőtlen vonaton egy undok bábuska társaságában, aki minden egyes alkalommal érezteti, hogy szívességet tesz azzal, hogy felül az ágyán, hogy mi is ehessünk, hogy aztán levezetésképp hat órát zötykölődjünk úttalan földutakon egy marsrutkában. Másrészről a csupa milliós nagyváros után ha nem is földöntúli, de furcsa érzés, hogy az egyik irányban 30 ezer négyzetkilométer víz van, a másikban pedig még ennél is sokkal több sztyeppe.

IMG_0069.JPG

Tovább

A szibériai borbély

Kábé két-háromhetente szoktam borotválkozni, és eddig maximum két-három hetet utaztam egyhuzamban. Következésképpen még soha nem kellett szembenéznem azzal a problémával, hogy egy idegen országban nő vállalhatatlan mennyiségű és minőségű szőr az arcomra. Mert mit csinál az ember a szakállával, ha utazik? Hagyhatja megnőni, de az ápolatlan hobó-szakáll keveseknek áll jól, nekem például nem annyira. A másik lehetőség, hogy bepakolja a borotválkozós cuccát. Ez nekem a következő eszközöket jelentené: egy Merkur Solingen biztonsági borotva, hozzá zsilett-penge, holland, De Vergulde Hand márkájú borotvaszappan és aftershave balzsam, egy borzszőr pamacs, és egy darab timsó. Könnyen belátható, hogy miért nem akartam végigcipelni ezeket egy hátizsákos transz-szibériai túrán. Persze vannak praktikusabb utazós szettek is, de sem időm, sem pénzem nem volt ilyet beszerezni. Sokpengés, eldobható borotvát pedig nem használ az igazi pengéhez szokott ember, részben kényességből, részben sznobságból.

Tovább

Jekatyerinburg by night, avagy hogyan juttassuk terápiába a couchsurfing hostunkat

Sosem gondoltam volna, hogy van olyan alkoholos ital, ami még az oroszoknak is megárt, és egészen Jekatyerinburgig kellett utaznom, hogy kiderüljön, a nagyapám házi pálinkája, amiből mindig, minden utazásra viszek magammal, ilyen. Nem is akármilyen orosznak adta meg a végső lökést az alkoholelvonó pszichoterápia felé a baracsi körtepálinka, hanem egy szakállas, hosszú hajú metál-fan mérnöknek.

IMG_0206.JPG

Vlagyiszlavot, ezt a bizonyos vegyészmérnököt, aki még munka közben is fémekkel foglalkozik, a Couchsurfingen (CS) sodorta az utunkba az élet. Nem aludtunk nála, csak körbevezetett minket a városban. A harmadosztályú hosszútávú vonatokon utazás egyik hátránya, hogy az ember napokon keresztül 53 másik emberrel van összezárva, bármiféle privát szféra nélkül, ezért a városokban igyekeztünk kétszemélyes szobákban megszállni, és a CS-t is csak ismerkedésre használni, mert néha jó érzés mások lábszaga és zajai nélkül aludni. Azért a teljes elszigetelődést kerülendő több városban is igyekeztünk CS-randikat leszervezni, de ez csak Jekatyerinburgban sikerült, ott viszont rögtön kettő is. 

Tovább

Újratervezés

Megrögzött rosszirányba küldő vagyok, ez több tényező szerencsétlen együttállásának a következménye. Egyrészről vidékről felkerült emberként öt-hat év után sem ismerem igazán jól a Budapestet. Soha nem leltem örömömet a Budapest-térkép böngészésében, képtelen vagyok megjegyezni számomra irreleváns utcaneveket, a mai napig nem tudom pontosan hol van a hatodik és a hetedik kerület határa stb. Másrészről vannak specifikus, de annál kellemetlenebb fogyatékosságaim is. Például a negyvennyolcas forradalmat olyan jól beleverték a fejembe az általános iskolában, hogy a szabadság és Petőfi azóta is egy fiókban ülnek az agyamban, következésképpen stresszhelyzetben könnyen összekeverem a két vonatkozó hidat. És a Moszkva tér háromszögének tájolását sem sikerült még tökéletesen tudatosítanom magamban.

IMG_1646.JPG

Tovább

Ha ilyen jó hely a tatárok fővárosa, akkor kár volt lerohanni minket

Amikor helyi idő szerint hajnali fél egykor a harminc fokban tikkadozva megláttuk az Asztrahány-Izsevszk-járat rozoga szerelvényeit, már sejteni lehetett, hogy kemény utunk lesz Kazanyig. Nem tévedtünk nagyot. Elaludni, még úgy ahogy sikerült, hogy aztán hajnalban arra keljünk, hogy mindjárt megsülünk, és a következő durván 20 órát a 35 fokos, teljesen levegőtlen vagonban töltsük, főként izzadással és a velünk együtt utazó tucatnyi 1 és 3 év közötti kisgyerek csendes megfigyelésével.

IMG_1651.JPG

Egyébként a durván vízfejű Oroszország látszólag túl nagy ahhoz, hogy a vasúti közlekedése teljesen Moszkva köré szerveződjön - de lehet, hogy csak mi vagyunk spúrok, hogy megfizessük a főváros fényűző vagonjait, - mindenesetre utazásunk során csak egy szakaszon fogunk még olyan járaton utazni, ami Moszkvából indul, Irkutszk és Ulan-ude között, pedig megfigyeléseink szerint a Moszkvából induló vagy oda tartó vonatok sokkal modernebbek és kényelmesebbek, vagy legalábbis sokkal több modern és kényelmes vagon van rajtuk, ugyanis a vagonok minősége egy vonaton belül is változó, és, mint kiderült, a magasabb komfortú vagonokba nem lehet interneten jegyet venni, mintha az RZsD ( az orosz államvasutak) a kasszák előtti 30 perces sorban állás jutalmaként osztogatná a jobb helyekre a jegyeket.

Tovább

Rövid kitérő a Volga-deltához

Bár a kitérők és kerülők nem ismeretlen intézmények a transz-szibériai utazók körében, az ilyen extra hurkok célpontja általában Szentpétervár, vagy Szuzdal esetleg Nyizsnij Novgorod. Szeretném azt hinni, hogy mi vagyunk az első utazók akik Asztahányon keresztül mennek Moszkvából Ulánbátorba, de kutya nehéz manapság bármiben is elsőnek lenni. Különben is nem hipszterségből, hanem családi okokból vettük erre az irányt. Valahogy úgy van ez, hogy ha az embertől háromezer kilométerre laknak a nagyszülei, akkor szokásává válik meglátogatni őket, valahányszor ezerötszáz kilométernél közelebb viszi hozzájuk a sors a dolgát. Annak ellenére, hogy rokonlátogatni vagyunk itt nem hagyunk fel a turistáskodással sem, és két tízfogásos orosz ebéd közben igyekszünk megtekinteni a főbb látványosságokat.

image_1.jpg

Tovább

Plackart balett

Az orosz harmadosztályon utazásnak van egy sajátos koreográfiája, amit az oroszok olyan finoman és természetesen adnak elő, hogy elsőre észre sem lehet venni, milyen aprólékos tervezés és micsoda erőfeszítés van a kényelmes utazás és a teljesen otthonossá alakított ágy-asztal kombinációk mögött. Ezért aztán amikor megpróbáltuk utánuk csinálni az pont úgy sikerült, mint amikor egy kövér és esetlen kisgyerek megpróbálja előadni a Hattyúk tavát.

IMG_0163.JPG

Prelude

A prelude a csendes ücsörgés, a hellyel alkudozás és a helycserék időszaka. A gyakorlottság már ilyenkor is kicsillan, mire a kezdők felérnek a vonatra, a haladók már rég tudják, hogyan fogják elcserélni velük a helyüket. Ha lenne is időnk átgondolni, hogy jó lesz-e ez nekünk, nem lenne min gondolkozni, ugyanis esélytelen, hogy tisztában legyünk vele, hogy mondjuk az Asztrahány-Kazany vonalon merről süt majd reggel a nap, honnan fog fújni a szél, és nem vágjuk le egy pillanat alatt, hogy ki lesz a horkolós szomszéd. Igazából annyira fogalmatlanok vagyunk még vonatozásból, hogy az első vonatos nap reggelén azt is egy órába került kikalkulálnunk, hogy melyik oldalról szálltunk fel a vonatra, merre indult el a vonat, és ehhez képest hol lehet az étkező kocsi.

Tovább

Moszkva egy nap alatt, avagy bevezetés Oroszországba 101

Az orosz fővárosba először megérkezni elég sokkoló élmény, budapesti perspektívából nézve olyan, mintha egy cuki makettvárosból hirtelen belepottyantunk volna egy igazi városba. Bár a házak nem magasabbak, mégis minden túlzóan és befogadhatatlanul nagynak tűnik, mert a dolgok valahogy távolabb vannak egymástól, mint egy átlagos európai városban: két metrómegálló között akkora a táv, mint nálunk a négyes metró fél vonala, az utcák pedig általában kétszer három-hat sávosak. Egyszerűen érződik rajta - ahogy egyébként szinte az összes orosz városon -, hogy nem kellett a helyhiány miatt aggódnia az építőknek, elvégre a Föld egyhatoda az övék.

Moszkva ezért aztán nem az a város, amit az ember beandalog egy-két nap alatt, már csak azért sem, mert meglepően kevés kis étterem vagy kávézó van, ahová beeshet az ember, ha már nem bírja tovább a monumentalitást. Ide tervek és kitartás kell, én például több egy-két napos látogatás után is úgy éreztem, hogy a város nem adta meg magát nekem, a legkevésbé sem sikerült megismernem és felfedeznem a titkait.

Próbálkozni azért lehet. A legkedvencebb 'Bevezetés Oroszországba' programom a moszkvai összoroszországi kiálltó központ. Egyszer egy orosz ismerősöm azt mondta nekem, amikor épp szájtátva csodálkoztam valami orosz sajátosságon, hogy Oroszországban minden lehetséges. A VDNH ebből a fontos életigazságból is ad egy kiadós kostolót, mert azt hiszem nem sok más helyen fordulhatna elő, hogy egy klasszicista stílusú, teljesen funkciótlan műemléképületben szakadt csubakka jelmezben kiscicákat árulnak emberek.

image_3.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása