Kábé két-háromhetente szoktam borotválkozni, és eddig maximum két-három hetet utaztam egyhuzamban. Következésképpen még soha nem kellett szembenéznem azzal a problémával, hogy egy idegen országban nő vállalhatatlan mennyiségű és minőségű szőr az arcomra. Mert mit csinál az ember a szakállával, ha utazik? Hagyhatja megnőni, de az ápolatlan hobó-szakáll keveseknek áll jól, nekem például nem annyira. A másik lehetőség, hogy bepakolja a borotválkozós cuccát. Ez nekem a következő eszközöket jelentené: egy Merkur Solingen biztonsági borotva, hozzá zsilett-penge, holland, De Vergulde Hand márkájú borotvaszappan és aftershave balzsam, egy borzszőr pamacs, és egy darab timsó. Könnyen belátható, hogy miért nem akartam végigcipelni ezeket egy hátizsákos transz-szibériai túrán. Persze vannak praktikusabb utazós szettek is, de sem időm, sem pénzem nem volt ilyet beszerezni. Sokpengés, eldobható borotvát pedig nem használ az igazi pengéhez szokott ember, részben kényességből, részben sznobságból.

Szamara magasságában eszünkbe jutott az a kézenfekvő megoldás, hogy kellene keresni egy borbélyt Szibériában, Tomszknál pedig már azt is tudtuk, hogy az izgalmas látnivalókban nem bővelkedő Novoszibirszk lenne a legalkalmasabb helyszín erre. Azért túl nagy erőfeszítéseket nem tettem az ügy érdekében, például nem jártam utána, hogy hívják a borbélyt oroszul, és nem kezdtem el kérdezősködni, van-e szakállal is foglalkozó fodrász a városban.

Aztán rögtön az első napunkon épp gyanútlanul sétáltunk a Lenin utcában, elégedetten, hogy mert megtaláltuk a város legjobb palacsintázóját, és egyszer csak egy óriási kirakat előtt álltunk, ahol egy elegánsan öltözött úriember éppen egy helyi hipsztert borotvált. Elég sokat bámulhattuk hitetlenkedve a látványt, mert a borbélynak még észrevenni is volt ideje minket, és barátságosan kiintegetett, hogy hamarosan végez. Mi más lett volna ez, mint egy jel arra, hogy a szakállam növekedésének ez a kedves integető borbély fog véget vetni. Másnapra volt is nála időpont, minden jó úton haladt a sima arc felé.

Ahogy sejtettem, borbélyhoz járni meglehetősen nagypolgári élmény, bár a miliőt kicsit rontotta, hogy azzal kezdtük, hogy begyömöszöltünk két nagy hátizsákot a beépített szekrénybe egy drága sportzakó mellé. Az előző nap lelkesen integető úrról kiderült, hogy a neve Ahmed és szír, és bár majdnem 20 éve Novoszibirszkben él, a szakmát még otthon tanulta. Az első öt percben csak csevegtünk, ittuk a teánkat, kávénkat - mert Szíriában, és most már Szibériában is, a borbély fontos fóruma a közéletnek.

Aztán nekiláttunk a dolgoknak, ha már lúd alapon levágattam a hajamat is, illetve mint kiderült le kellett trimmelni a szakállamat, mert túl hosszú volt ahhoz, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk nekiessenek. Mivel ez volt az első alkalmam a borbélynál, túl sok összehasonlítási alapom nincs, de nagyjából az történt amire számítottam. Némi előpuhítás után jött a meglepően kellemes marcipán-illatú borotvahab - figyelve, hogy a számba ne menjen, mert egy "masztyer" olyat nem csinál - utána pedig a kés. Sajnos nem a klasszikus bőrszíjon fent, hanem a cserélhetős pengés változat, de ez állítólag higiénikusabb.

Maga a borotválás meglepően kellemes folyamat volt, a csupasz penge valamivel harapósabb, mint a biztonsági borotva, de ezt tudtuk eddig is, és egyáltalán nem is izgultam, hiába matattak egy késsel a torkomnál - Ahmed szerint persze azért, mert látszik rajta, hogy ő egy igazi masztyer. A két körös borotválást timsózás és borotválkozás utáni olajjal történő arcmasszázs zárta. Végeredményben sokkal puhabb lett az arcom mint szokott, bár ez nem utolsó sorban annak a következménye, hogy Ahmed szőrrel ellentétes irányban is körbement az arcomon, amit én nem szoktam, és viszkettem is miatta rendesen másnap.

Sajnos Ahmed az utolsó utáni pillanatban alattomos módon - csupa jószándéktól vezérelve - belekent egy adag zselét a hajamba, amit rühellek, és most ráadásul kétezer kilométer utazás után volt csak alkalmam kimosni a hajamból. Plusz rá kellett jönnöm, hogy az ember teljesen elveszti a kalandor kinézetét, ha jól van fésülve, hiába a hátán a böhöm hátizsák. De mindez nem számít, ha egy órára egy Mihalkov-film szereplőjének képzelheti magát az ember.