Bár a kitérők és kerülők nem ismeretlen intézmények a transz-szibériai utazók körében, az ilyen extra hurkok célpontja általában Szentpétervár, vagy Szuzdal esetleg Nyizsnij Novgorod. Szeretném azt hinni, hogy mi vagyunk az első utazók akik Asztahányon keresztül mennek Moszkvából Ulánbátorba, de kutya nehéz manapság bármiben is elsőnek lenni. Különben is nem hipszterségből, hanem családi okokból vettük erre az irányt. Valahogy úgy van ez, hogy ha az embertől háromezer kilométerre laknak a nagyszülei, akkor szokásává válik meglátogatni őket, valahányszor ezerötszáz kilométernél közelebb viszi hozzájuk a sors a dolgát. Annak ellenére, hogy rokonlátogatni vagyunk itt nem hagyunk fel a turistáskodással sem, és két tízfogásos orosz ebéd közben igyekszünk megtekinteni a főbb látványosságokat.

Asztrahány - amit egyébként magyarosan Asztrahánnak kellene írni, de Kazanyt sem fogom Kazánnak becézni, reméljük ennyi nyelvújítás belefér a blog műfaji keretei közé. Szóval Asztrahány olyan szempontból jól illik a túránkba, hogy a monda szerint a híres Dzsingisz Asztra nevű fia alapította, miután megörökölte apja (k)háni címét. A város sokáig az Arany hordához tartozott, majd annak szétesése után az Asztrahányi Kánság központja lett. A kánok uralmának Rettegett Iván vetett véget, aki jött, látott, győzött és épített egy szép nagy kremlt a város közepébe, aminek egyik következménye, hogy azóta Asztrahány viszonylag stabilan Oroszország része, a másik meg, hogy kisgyerekként volt egy váram, ami '90-es évek "defoltja" közben látszólag senkit nem érdekelt rajtam és a nagymamámon kívül. Mára már más a helyzet, mind a város, mind a helyiek birtokba vették a létesítményt: kicsattanóan zöldell a park, vakítóan fehérek a falak, lépten nyomon andalgó szerelmesekbe, gitározó fiatalokba ütközik az ember.

A kremlen kívül a Volga-parton látszódik legjobban a fejlődés. A többkilométeres sétány sima térköve, hirtelen a város legnépszerűbb sportjává tette a görkorcsolyázást, esténként 10-20 fős bandákban rajzanak ki a flaszterre a fiatalok . Asztahány mégis klasszikus eklektikus orosz város, ahol egymás mellett állnak a cári idők lakóházai és mára düledező ám egykor díszes faházai, Brezsnyev ötemeletesei és a kapitalizmus üvegpalotái. A városnak nem csak az épületei tarkák, de a lakosai is, az oroszok és tatárok mellett, vagy kilencvennyolc másik népség képviselteti magát, a dél-orosz nemzetiségektől a kaukázus népein át a szomszédos szovjet tagköztársaságok itt maradt képviselőiig.

Bár nem akarom leszólni a város látványosságait, hiszen nagyon tetszett kikötő peckes Péter-szobra, a pályaudvar pocakos Leninje, és a vidám szökőkutak, Asztrahány mégis inkább a flórájáról és faunájáról ismert. Haladóbb turisták a várost csak szőrmentén érintik, és a deltavidék mocsarának számos "bázisának" egyikén táboroznak le, hogy aztán az orosz horgászok és vadászok kedvenc szórakozásának élve napokon keresztül, hol félméteres halakból, hol vadkacsákból rakják ki a nevüket a parton. Galamblelkű utazóknak az asztrahányi lótuszmezők megtekintése a kihagyhatatlan program, oligarcháknak, politikusoknak é s egyébb a törvények felett álló személyeknek pedig a belugahalászatot tudom ajánlani, állítólag nincs finomabb a frissen fejt fekete kaviárnál.

Nekünk ezen élvezetek most idő és pénz hiányában kimaradtak, be kellett érnünk a piacon is kapható termékekkel. Azért nagyon sajnálni minket nem kell, a görögdinnye-méretű sárgadinnyék, dömper-nagyságú görögdinnyék és a vérvörös húsú intenzív paradicsomízű paradicsomok(!) között semmi okunk a panaszkodásra. És akkor még a halakról nem is beszéltem. Az orosz-magyar halszótáram kissé szegényes, úgyhogy nem tudtam mit eszünk amikor sült "szazan" volt ebédre, csak azt, hogy ilyen finom édesvizi halat én már régen, ha egyáltalán, valaha. Aztán hazaérve kiderült, hogy sima pontyról van szó, amit én paksi gyerekként, ha máshonnan nem, hát a halászléből jól ismerek. Hogy a Volga (vagy rossz nyelvek szerint uráli vizek) sodrásán edzett izmok zamatossága, az iszapíz hiánya, vagy csak a hely szelleme varázsolt el azt nem tudom. Mindenesetre másnap elmentünk a halpiacra, és jó turistaként lefotózkodtam egy méretes - nagyapám, az öreg horgász szerint, még csak nem is közepes - példánnyal.

Asztrahány jó hely. Nagyszülők nélkül is megér legalább 15-20 óra vonatozást. A Kaukázusba menet vagy jövet, Volgográd környékén kalandozva feltétlenül ugorjatok be.